Magamról Nyomtatás

Arnold Fülöpné, gyöngyfűző népi iparművész vagyok. 1992-óta foglalkozom gyöngyfűzéssel. Tagja vagyok a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesületnek. Sikeresen zsűriztetem munkáimat, valamint a múlt év elején vehettem át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kézműves Remek díját.

Önálló kiállításom volt 1997 májusában Mélykúton és 2003 júniusában, Borotán. Részt vettem kézműves kiállításokon - 2001-ben és 2003-ban Jánoshalmán - is. Rendszeresen járok népi sokadalmakba ( Szentendre, Gyula, Budapest… ) a Népművészeti Egyesülettel. Nagyon örültem, amikor ( 2002 aug.17. ) az MTV 1- Főtér című műsorában bemutathattam munkáim. Másik örömöm, hogy az Iparművészeti Múzeum által rendezett, Kézművesség 2003., a Kézművesség 2004. és a Kézművesség 2005. évi pályázati kiállításain gyöngyeim szerepelhettek.

A Vajdahunyad-vár kiállításain is részt vettem 2006-2008-ban.

Fontosnak tartom eme szép hagyomány ápolását, őrzését, ugyanakkor szeretném formálni és megjeleníteni mindazt, ami belőlem fakad, hogy elevenen élő legyen a jövőben is. Meggyőződésem ugyanis, hogy eleink ékszerei napjainkban is lehetnek elegánsak, divatosak. Minden korosztály megtalálhatja belőlük a hozzá illőt.

Munkáimmal szeretném mások hétköznapjait és ünnepi alkalmait vidámabbá, nőiesebbé tenni, hiszen a gyöngy minden korosztálynak viselhető.

Vállalok népi játszóház vezetést, foglalkozást.

 


IWIW
Ha többre vagy kíváncsi rólam, megtalálsz a nemzetközi ki-kicsoda adatbázisban is.